Ladocsi Adrienn

„Szüleim 4,5 éves koromban írattak be egy úszótanfolyamra, gyermekorvosom javaslatára, mivel súlyos asztmával küzdöttem. Az úszás jótékony hatása nem maradt el, az asztmám teljesen tünetmentes azóta. Azonban nem értem be ennyivel, magával ragadott az uszoda légköre. 14 évet versenyszerűen úsztam, majd triatlonoztam. Úszásban utánpótlás válogatottságig jutottam, voltam magyar bajnoki I., II., illetve III. helyezett. Számos külfödi, nemzetközi versenyen szerepeltem, ahol szintén dobogós helyezéseket értem el. Már gyermekkoromban pontosan tudtam, hogy az úszással szeretnék foglalkozni. Tudatosan választottam iskoláimat.”

Végzettség:

  • 1999 Győr-Moson Sopron megyei Sportigazgatóság, Úszás Sportoktatói oklevél
  • 2000-2005 Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) – Budapest, Testnevelő tanár- Gyógytestnevelő tanári szak
  • 2000-2004 Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) – Budapest, Úszóedző

Gyakorlat:

  • 2000-2005 TF úszás szakképzés, valamint a Jövő SC.
  • 1999-2007 Vidra Úszóiskola

Munkahely:

  • 2005-2007 PÁGISZ és ÁMK

Családalapítás után döntöttünk úgy, hogy saját egyesületet alapítunk és ebben kamatozatjuk a már megszerzett tudást és tapasztalatot.

 

Bokrosné Maschler Edit

„Az uszodához, vízhez való kötődésem 5 éves korom óta tart. Még volt szerencsém a Rába ETO úszószakosztályában versenyezni, majd később a Pannon Víz SE-ben aranyjelvényes minősítést szereztem. Legjobb eredményem úszóversenyzőként országos bajnokságon 2. helyezett, majd nagyobbik lányom születése után 2007-ben Masters Úszó Európa Bajnokságon 9. helyezett lettem. A triatlon sportágban versenyzőként is megtapasztaltam mennyire fontosak az úszó alapok, ennek köszön-hetően többször voltam OB I.-II.-III. helyezett egyéniben és csapatban is egyaránt. Általános iskolában az első testnevelésórán eldöntöttem, hogy én testnevelő tanár leszek. Így is lett! Úgy gondolom jó döntés volt!”

Végzettség:

  • 1998-ban diplomáztam a SOTE Sporttudományi Kar, testnevelőtanár és úszóedző
  • 2001-ben gyógytestnevelő tanár

Gyakorlat:

  • 1994-1998 TF úszás szakképzés
  • 1998 FTC Úszószakosztály
  • 1999-2009 Győr, Vidra Úszóiskola

Munkahely:

  • Vocational Academy Kéttannyelvű Szki és Ált. Isk.
  • NYME- Apáczai Csere János Kar, gyógytestnevelő, testnevelő óraaadó tanár